Csótánnyal és ürülékkel etették gyermekeiket a szexuálisan bántalmazó szülők

A Pest megyei horror történet részleteinek feltárása még folyamatban van, de az eddig megtudottak szerint, a szülők gyermekeiket szexuálisan bántalmazták és megalázták különös kegyetlenséggel.

A BorsOnline információi szerint, egy Pest megyei településen élő házaspár 10,11, és 12 éves gyermekeikkel szexuális tartalmú filmet nézettek, majd kényszerítették őket arra, hogy a filmben látott pózokat utánozzák. A házaspár mindkét tagja megrontotta és bántalmazta a gyerekeket. A feleség még felvételt is készített azokról a szörnyű tettekről, amiket férje művelt a gyerekekkel.

german_roach_stagesAz ügy kivizsgálásáról nem adnak ki semmilyen információt a hatóságok, mivel a sértettek kiskorúak, valószínűleg a bíróság is majd zárt tárgyalást folytat le az ügyben.

A gyámhivatal vette el a házaspártól a gyerekeket és nevelőszülőknél helyezték el őket. A szakpszichológus vizsgálata során egyre szörnyűbb történetek derültek ki. A gyanú szerint, a szexuális bántalmazások mellett még a szülők csótányok és emberi ürülék illetve patkány tetem megevésére is kényszerítette a kiskorú gyermekeket.

Az ügyben még folytatódik a  nyomozás, a szülők előzetes letartóztatását pedig meghosszabbították.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com