Dámóci mérgezés: Négyre nőtt a halálos áldozatok száma

A mentők pénteken jelezték, hogy a bodrogközi Dámócról mérgezés gyanújával több embert vittek kórházba. A mérgezést a gyanú szerint ellenőrizetlen összetételű szeszes ital okozta. Keddig egy idősebb nő és egy 14 éves fiú vesztette életét a mérgezés miatt.

Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója hétfőn azt mondta: a mérgezőszer feltehetően metil-alkohol, amely a szervezetben formaldehiddé, majd hangyasavvá alakul át.

Ezek mindegyike sejtméreg, a vese, a máj, a tüdő, az idegrendszer sejtjeit támadja, működésüket károsítja.



Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az MTI-vel közölte: a mentők pénteken jelezték, hogy a bodrogközi Dámócról mérgezés gyanújával több embert vittek kórházba. Egy 68 éves nő a helyszínen, egy 14 éves fiú pedig a kórházban meghalt. A rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, akitől az áldozatok a mérgező folyadékot vásárolták, majd egy lácacsékei férfit is, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.

Dámóc polgármestere hétfőn az MTI-nek azt mondta: elszigetelt esetnek tartja a két halálos áldozattal járó mérgezést. Tömös Béla Gyuláné (független) szerint a helybeliek általában nem vásárolnak gyanús hátterű szeszes italt. Hozzátette: a rendőrség kérésére végigjárták a házakat és figyelmeztettek mindenkit, hogy ne vegyenek bizonytalan eredetű alkoholt, ha pedig már fogyasztottak ilyet, forduljanak orvoshoz.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com