Damu pár pofonért 4,5 év - Rezesova 4 halál okozásért 6 év!!!

rezesovaHázi őrizetbe helyezte a bíróság a mai napon Rezesovát. A kőgazdag szlovák nőt, négy halálos áldozatot követelő ittas járművezetés miatt első fokon, nem jogerősen hat év fogházra ítélték a Gödöllői Járásbíróságon.


Eva Rezesova egyelőre egy budapesti luxuslakásban háziőrizetben várja a másodfokú tárgyalását.

Két évvel ezelőtt Damu Roland 4,5 év börtönt kapott asszonyverés miatt.
Az emberek úgy gondolják, hogy ez az ítélet nagyon nincs hangsúlyban az elkövetett cselekménnyel. Rezesova részegen elkövetett balesete 4 ártatlan ember életét követelte.

Rezesova feltételesen akár 2 év 9 hónap múlva szabadulhat.
Mindkét fél egyébként az ítélet indoklása után azonnal fellebbezett.

A bíróság Rezesovát a másodfokú tárgyalásig szabadlábra helyezte és házi őrizetbe engedte.
Rezesova megköszönte a bíróságnak a döntést.

Megdöbbentő problémák voltak az eljárás elején, mely szintén enyhítette a büntetést: A bírónő beszélt arról is, hogy a helyszínen tett nyilatkozatát nem tudták figyelembe venni az eljárás alatt, mert a rendőrök nem ismertették a jogait, ráadásul rosszkor és rosszul vettek tőle vér-és vizeletmintát.

A pénze miatt kapott csak ennyit.

Az áldozatok hozzátartozói azt mondták, hogy Rezesova azért kapott csak ennyit, mert megtudta fizetni a legdrágább szakértőket.

 

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com