Domonyvölgyi gyilkosság - Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt javasolnak vádemelést

Különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt javasol vádemelést a rendőrség az ellen a 19 éves férfi ellen, aki tavaly szeptemberben több késszúrással megölt egy nőt Domonyvölgynél - közölte a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság szóvivője pénteken az MTI–vel.

64122

Beluzsárné Belicza Andrea felidézte, hogy a férfi a gyilkosság előtt Gödöllőn – szintén késsel – megfenyegetett egy másik nőt, korábban pedig ugyanezzel a módszerrel egy autót is ellopott.

Tavaly szeptember 24-én Bag és Domonyvölgy határában egy mezőgazdasági területen holttestet találtak. Kiderült, hogy a 32 éves nő halálát több késszúrás okozta. A helyszínről az elkövető az áldozat gépkocsijával hajtott el, a járművet még aznap este megtaláltak a 3-as főút mellett, Emőd térségében.

A nyomozás kiderítette, hogy a támadó az emberölést megelőzően – ugyanazon a napon - egy gödöllői útkereszteződésben beszállt az autójával ott várakozó nő mellé, majd egy késsel fenyegetve arra utasította őt, hogy induljon el Aszód irányába. A nő segítségért kiáltott, ettől a férfi megijedt, kiszállt, s elmenekült.

2012. szeptember 20-án Hatvanban is történt egy hasonló támadás: a férfi késsel fenyegetve vitte el egy nő autóját, amelyet hat nap múlva Szakáldon találtak meg – magyarázta a szóvivő.

Az elkövetőt, a 19 éves szakáldi S. Márkot tavaly szeptember 27-én Miskolcon fogták el – tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea. A férfit – aki mindhárom ügyben beismerő vallomást tett - különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Pest megyei rendőrség, a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Pest Megyei Főügyészségnek.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com