Driftelve okozott halálos balesetet egy férfi Foktőnél, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy reptéren driftelve okozott halálos balesetet Foktő mellett még tavaly nyáron - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Nánási László tájékoztatása szerint a 29 éves géderlaki férfi 2015. július 12-én egy hatósági jelzés nélküli autóval jogosulatlanul behajtott egy közforgalom elől elzárt repülőtér kifutópályájára, hogy ott a járművével "nagy sebességgel folyamatos oldalcsúsztatásokat végezzen", azaz drifteljen. A reptér területén legalább harmincan tartózkodtak.

paragrafus

A vádlott úgy indult el és fordult driftelve hirtelen balra a kifutópálya jobb széléről, hogy nem adott elsőbbséget a mögötte gyorsuló és mintegy óránkénti 110 kilométeres sebességgel egyenesen továbbhaladni szándékozó gépkocsinak.

A driftelő autó a másik jármű jobb oldalának csapódott, ennek következtében egy abban hátul utazó fiatal nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Egy másik, elöl ülő ember szintén súlyos, körülbelül kilencven nap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlott is vitt a gépkocsijában elöl, a jobb oldalon utast, aki könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet.
A büntetlen előéletű driftelőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com