Egészségügyi és oktatási intézményekben fosztogatott egy férfi

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t szerdán arról tájékoztatta, hogy a 35 éves férfi tavaly december és idén július között csaknem tucatnyi esetben, fővárosi és vidéki egészségügyi, valamint oktatási intézményekben lopott pénzt, értékeket és iratokat.

Tavaly decemberben egy szombathelyi fogorvosi rendelőben a recepciós pultból emelt el 90 ezer forintot. Pár hét múlva egy szombathelyi főiskolai kollégiumban besétált egy nyitva hagyott szobába, ahonnan pár ezer forintot sikerült lopnia. A férfi a szombathelyi Markusovszky kórházban, illetve a zalaegerszegi Zala Megyei Szent Rafael Kórházban is több esetben fosztogatta a betegeket. Az ágyak melletti szekrényekből a páciensek iratait, pénztárcáját vitte el, összesen pár tízezer forintos zsákmányt szerezve.



A zalaegerszegi Zrínyi gimnázium ruhatárából egy tízezer forintot érő kabátot emelt el. Májusban Budapesten, a Jáhn Ferenc utcai Rehabilitációs Intézetben, júliusban pedig a Szent László Kórház kórtermeiben próbálkozott hasonló módon lopni, de mindkét helyen tetten érte a szomszédos kórterem betege vagy az ágyról alvásból felriadt sértett.

A többszörös visszaesőnek számító férfi ellen csaknem tucatnyi lopás vagy annak kísérlete miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com