Egy év tíz hónapot kapott a Röszkénél rendőrökre támadó szerb férfi

Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év tíz hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a szerb férfit, aki Röszkénél az őt igazoltatni akaró rendőrökre támadt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, hogy a bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett négy évre kitiltotta Magyarország területéről.

emberi jogi bíróságAz ítélet szerint a férfi május 1-jén lépett magyar területre Röszke közelében, a zöldhatáron keresztül. Amikor a határrendészek egy gabonatáblában rátaláltak, menekülni kezdett. Az egyik rendőr több száz méter üldözés után utolérte és megpróbálta föltartóztatni. A vádlott azonban, bár a járőr gázspray-t is használt ellene, elmenekült. Végül egy tanya tyúkóljában megtalálták, de a férfi dulakodni kezdett velük, és csak az időközben odaérkező erősítés segítségével tudták megfékezni.
A rendőrök nem sérültek meg.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com