Egy ittas férfit bántalmazó rendőrt ítéltek el Szegeden

Jogerősen másfél év, végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a tiszakécskei rendőrt, aki szolgálat közben bántalmazott egy ittas férfit.

bírói kalapácsA táblabíróság hivatalos eljárásban történt bántalmazás és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a 34 éves vádlottat.

A tiszakécskei rendőrösön körzeti megbízottként dolgozó vádlott társával 2011. június 2-án este a tulajdonos hívására ment ki egy házhoz, mert a férfinál dolgozó későbbi sértett ittasan fenyegetőzött és rugdosta az udvaron a vödröket.

A vádlott bement a sértett lakrészébe, járőrtársa az ajtóban megállt. A vádlott megkérdezte a sértettől, van-e valamilyen fegyvere, majd amikor az elővette a zoknijában tartott, étkezéshez használt alumínium kését és az asztalra tette, a rendőr pofon vágta a férfit. A sértett el akart menni, de amikor fölállt, a vádlott ismét pofon csapta.

Az ittas férfi elveszítette az egyensúlyát, és nekiesett az ágya vaskeretes végének, ahová a bal karját beütötte.
Az eset után a sértett elment a kórházba, ahol megállapították, eltörött a karja és beszakadt a dobhártyája, gyógyulása négy-öt hétig tartott.

A vádlott járőrtársa a bántalmazásban nem vett részt, de az ítélet szerint társát passzív magatartásával szándékában erősítette, ezért őt bűnsegédként marasztalta el a bíróság és 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.
A két rendőr a bűncselekmény elkövetését az eljárás során mindvégig tagadta.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com