Egy két évvel ezelőtti gyilkosságra derült fény Érden

Névtelen bejelentés alapján egy 2012-ben megölt férfi holttestét találták meg a rendőrök egy érdi ház kertjében elásva, a feltételezett tetteseket elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szerdán az MTI-vel.

rendorseg_rendoautoTájékoztatásuk szerint valaki idén áprilisban a "telefontanú"-vonalon bejelentette, hogy D. Béla és társa megölt Érden egy embert, akinek a holttestét egyikük kertjében elásták.

A nyomozás során azonosították, majd először tanúként, június 24-én pedig gyanúsítottként hallgatták ki D. Bélát és J. Imrét, mindketten beismerő vallomást tettek. Elmondták egyebek mellett, hogy 2012 tavaszán D. Béla lakásán megjelent J. Imre és egy ismeretlen férfi, akivel vitába keveredtek, majd közösen bántalmazták. Miután a sértett belehalt súlyos sérüléseibe, D. Béla udvarán elásták.

A nyomozók a holttest maradványait a gyanúsítottak által megjelölt helyről kiásták, az elhunytat azonban még nem tudták azonosítani –tudatta a PMRFK.

Az elkövetőket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, az illetékes bíróság június 27-én mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte. Emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellenük - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com