Egymillió forint a nyomravezetőnek a miskolci erőszakoló kézre kerítéséért
Egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőr-főkapitánya annak a férfinak a kézre kerítéséért, aki Miskolcon megerőszakolt egy fiatal nőt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Dobi Tamás azt mondta, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az eset Miskolcon, a Bársony János úton történt, még november 15-én este hat óra és fél hét között. Az elkövető egy fiatal nőt - akarata ellenére - magával vonszolt egy bokorba, majd ott szexuális erőszakot követett el vele szemben – ismertette a részleteket Dobi Tamás. Hozzátette, az ügyben egymillió forint nyomravezetői díjat tűztek ki.
A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható.
Dobi Tamás azt mondta, hogy az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát Vereckei Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.
MTI
Dobi Tamás azt mondta, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az eset Miskolcon, a Bársony János úton történt, még november 15-én este hat óra és fél hét között. Az elkövető egy fiatal nőt - akarata ellenére - magával vonszolt egy bokorba, majd ott szexuális erőszakot követett el vele szemben – ismertette a részleteket Dobi Tamás. Hozzátette, az ügyben egymillió forint nyomravezetői díjat tűztek ki.A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható.
Dobi Tamás azt mondta, hogy az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát Vereckei Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.
MTI


Hozzászólások