Életfogytiglanra ítélték a huszonöt éves battonyai nő gyilkosait

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Gyulai Törvényszék szerdán első fokon két férfit és egy asszonyt, akik a vád szerint 2010 nyarán halálra kínoztak egy 25 éves battonyai nőt.

bírói kalapácsAz elsőrendű vádlott, M. Zoltánt és a harmadrendű vádlott, Sz. Zoltánnét emberölésben, valamint személyi szabadságjogok megsértésében, kiskorú veszélyeztetésében és súlyos testi sértésben, Sz.

Zoltán másodrendű vádlottat az utóbbi három vádpontban találta bűnösnek a törvényszék.

M. Zoltán a leghamarabb negyven, Sz. Zoltánné harmincöt, Sz. Zoltán pedig harminckét év eltelte után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A vádirati tényállás szerint a vádlottak Battonyán közös ingatlanban laktak a sértettel, B. Rékával, akit anyagilag, fizikailag, érzelmileg is kihasználtak. A bántalmazások 2007 végén kezdődtek, majd 2010 márciusától egyre gyakoribbá és durvábbá váltak.

A nőnek például antidepresszáns gyógyszert adtak be, égő cigarettát nyomtak el az arcán, a nyakára hurkolt kötéllel többször a levegőbe emelték, és megrugdosták, amivel a sértettnek vesezúzódást és bordatörést okoztak. A bántalmazásoknak sokszor szemtanúja volt Sz. Zoltán és Sz. Zoltánné közös fiatalkorú gyermeke.

Amikor a sértett a súlyos bántalmazások és a gyógyszerek okozta kábulat következtében már nem tudta magát tartani, tolókocsiba rakták és továbbra is kínozták. Olyan súlyosan bántalmazták, hogy a nő belehalt sérüléseibe. A holttestet az elkövetők a melléképület mellett elásták és ötven kilogrammnyi betontörmeléket pakoltak rá.

A holttestre a rendőrség 2011. október 6-án talált rá. Az elsőrendű vádlottat október 7-én fogták el Szegeden.
A törvényszék az ítélet indoklásában kiemelte: az eljárás során bebizonyosodott, hogy a vádlottak különös kegyetlenséggel követték el tettüket, emberi mivoltában alázták meg az áldozatot.

A vádlottak ügyvédjei fellebbezést jelentettek be az ítélet ellen, így az nem jogerős.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com