Életfogytiglanra ítéltek egy férfit emberölésért és szexuális erőszakért Debrecenben

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék szerdán, nem jogerősen egy férfit, aki tavaly tavasszal összeszurkálta volt élettársát, előzőleg pedig megerőszakolta a nőt és kiskorú húgát - közölte a bíróság sajtótitkára az MTI-vel.

Veszprémyné Szajkó Márta hozzátette: M. Endre Sándort előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és további nyolc erőszakos cselekmény, köztük 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt - halmazati büntetésként - ítélték életfogytiglanra.

bírói kalapács

A vádlott leghamarabb 35 év után bocsátható feltételes szabadságra. A törvényszék emellett megszüntette a vádlottnak négy kiskorú gyermeke feletti szülői felügyeleti jogát.

A vádirat szerint a férfi egyedül gondoskodott több kiskorú gyermekéről. Az akkor 16 éves V. N. sértettel 2008-ban ismerkedett meg, két gyermekük született. A férfi erőszakossága miatt a viszonyuk 2014-től megromlott, és a nő a gyermekeivel az anyjához költözött Konyárra.

A férfi könyörgésére később újra összeköltöztek, de a veszekedések rendszeressé váltak közöttük. A vádlott már naponta bántalmazta élettársát, azzal is megfenyegette, hogy megöli. Ekkor a nő ismét visszaköltözött az anyjához.
A vádlott 2015. március 11-én megtudta, hogy volt élettársa és húga vonattal Derecskére ment.

Felvette kiskorú fiát az autójába Konyáron, magához vett egy 17 centis pengéjű konyhakést és ő is odament. A vasútállomás közelében a nőt és kislányt a késsel arra kényszerítette, hogy beszálljanak a kocsijába.

Ezután egy bozótos területig hajtott, és a két kiskorú előtt megerőszakolta volt élettársát, majd a kislányt is. M. Endre Sándor ezután összeszurkálta a nőt, a gyerekeket pedig felszólította, hogy menjenek vissza a derecskei vasútállomásra és utazzanak haza.

A férfi az erősen vérző nővel egy-két órán át autózott, majd este Pocsajban, a rendőrőrsön feladta magát. A sértett azonban addigra meghalt.

Balláné Szentpáli Edit tanácselnök az ítélet szóbeli indokolásában elmondta: a vádlott és a sértett kapcsolatát a "se veled, se nélküled" állapot jellemezte. Bár a férfi tagadta, hogy tervezte volna a nő életének kioltását, a bíróság az előre kitervelt elkövetést bizonyítottnak találta.

A törvényszék az erőszakos szexuális cselekmények elkövetését is megállapította annak ellenére, hogy a vádlott ezeket ugyancsak tagadta. A bíróság elfogadta a pszichológus szakértő azon megállapítását, hogy a szexuális erőszakkal volt teljes a férfi bosszúja, élettársának így mutathatta meg fölényét.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője megalapozatlanságra hivatkozva hatályon kívül helyezésért fellebbezett - közölte a sajtótitkár.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com