Életveszélyesen bántalmazta feleségét egy Magyarországon élő szír férfi

Életveszélyes sérüléseket okozott feleségének egy Budapesten élő, 39 éves szír férfi - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A közlemény szerint a szír állampolgárságú, tartózkodási engedéllyel Magyarországon élő férfi még szeptember 17-én féltékenység miatt összeszólalkozott a feleségével egy II. kerületi bevásárlóközpontban; később XI. kerületi lakásukban többször bántalmazta a 33 éves nőt, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

rendorseg_logo

Ezután a sérült asszonyt és közös gyermeküket elvitte Kőbányán élő anyósához, majd ismeretlen helyre távozott.

A rendőrök életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak és elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, aki végül hat nap bujkálás után feladta magát a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Az életvédelmi nyomozók a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com