Elfogták a Damjanich utcai rablógyilkosság gyanúsítottjait

A rendőrség elfogott, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit, akit egy kínai nő meggyilkolásával gyanúsítanak; a másik feltételezett elkövető egy korábbi bűncselekmény miatt már szintén előzetes letartóztatásban van - jelentette be Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetője kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A rendőrség tájékoztatása szerint 2011 áprilisában a budapesti Damjanich utcában megfojtottak egy 52 éves kínai nőt abban a ruházati boltban, amelynek a bérlője volt.
A nyomozók a múlt héten jutottak el egy tanúhoz, akinek az egyik férfi korábban bevallotta a gyilkosságot. A 29 éves, büntetett előéletű férfi, aki jelenleg személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban van, részletes beismerő vallomást tett, és megnevezte bűntársát, egy 22 éves, ugyancsak büntetett előéletű budapesti férfit.
A rendőrség információi szerint az utóbbi férfinak éles lőfegyvere van, emiatt tájékoztatták a Terrorelhárítási Központ (TEK) ügyeletét, és kérték a férfi elfogását. A TEK munkatársai múlt péntek délután Budapesten, a Dózsa György úton fogták el a férfit, és a hétvégén a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A pénteken elfogott férfi korábban vagyon elleni bűncselekmény miatt volt büntetve - tette hozzá Szigeti József. Elmondta: a férfinál az elfogásakor nem találtak fegyvert.
A BRFK főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint a gyanúsítottak mindössze néhány ezer forintot tudtak elvinni a boltból. A kirabolt üzlet az egyik gyanúsított lakhelyének a közelében volt, de a meggyilkolt bérlővel valószínűleg nem volt személyes kapcsolatuk. Az indíték anyagi haszonszerzés volt - közölte a Szigeti József.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com