Elfogták az Uber-sofőr mind a négy támadóját

Elfogták azt a négy férfit, aki péntek éjjel megtámadt egy autóst a fővárosban - adta hírül hétfőn honlapján a rendőrség; korábbi sajtóhírek szerint az áldozat az Uber egyik sofőrje volt.

A tájékoztatás szerint a kevéssel péntek éjfél előtt, a XVIII. kerületi Balassa Bálint utcában történt eset miatt egy 28 és egy 35 éves budapesti, valamint egy 19 éves ráckevei férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt jár el a rendőrség, míg 33 éves fővárosi társuk esetében a súlyos testi sértés alapos gyanúját is megállapították.

rendőrség

Az esetről annyit közöltek, hogy a négy férfi szóváltásba keveredett egy parkoló autóban várakozó sofőrrel, majd bántalmazták őt; a rendőrséget a szemtanúk értesítették, de kiérkezésükre a négy férfi elmenekült.
Korábbi sajtóhírek szerint ebben az időben, ebben az utcában verték meg az Uber közösségi szolgáltató egyik sofőrét.

Jelezték: az ügyben eljáró kerületi rendőrkapitányság kezdeményezte mind a négy férfi előzetes letartóztatásba helyezését.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com