Elítélték egy szegedi ékszerbolti betörés elkövetőit

A bíróság a betörés elkövetőit és segítőiket társtettességben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében mondta ki bűnösnek mint tettest, illetve bűnsegédet.

A vádlottaknak - a fegyházbüntetésre ítélt többszörös visszaeső ötödrendű vádlott kivételével - szabadságvesztésüket börtönben kell letölteniük. Az értékesítésben közreműködőket jelentős értékre elkövetett orgazdaságban mondta ki bűnösnek, és őket ezért másfél év - három évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. Az elkövetők először 2012-ben, az augusztus 20-i ünnep alatt igyekeztek bejutni a pince felől, a födémet megbontva a belvárosi üzletbe, de ekkor rossz helyiségbe fúrtak fel.



Legközelebb az október 23-i hosszú hétvége során próbálkoztak, megbontották a pince mennyezetét, majd flexszel kivágták a páncélszekrény alját, és készpénzt, valamint ékszereket és befektetési aranytömböket tulajdonítottak el 105 millió forint értékben. A vádlottak ezt követően az eltulajdonított arany egy részét átadták a Készenléti Rendőrség objektumvédelmi osztályán, Budapesten, a Sándor-palotában szolgálatot teljesítő ismerősüknek, aki azt továbbértékesítette egy német ékszerkereskedőnek.

A rendőrség 2013 januárjában az M5-ös autópálya szatymazi pihenőjében fogta el a német állampolgárt és feleségét, akiknél az eltulajdonított arany egy részét találták meg, mintegy 14 millió forint értékben. Három vádlott egy társuk segítségével 2012 júliusában Tamásiban is betört egy cég telephelyére, onnan több millió forint készpénzt vittek el.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com