Elkapták a 2- es metró megrongálásáért felelős huligánokat

A hétvégén egy buszt és egy metrókocsit is megrongáltak Budapesten. Szombat este a 2- es metró egyik kocsiját verte atomjaira, egy kilenc fős huligán banda, de őket még szombat éjszaka elfogta a rendőrség. Pár órára rá, Csepelen a 35- ös buszjárat egész utasterét firkálta össze egy fiatal, aki kiugrott az ablakon és elmenekült.

A kilenc fős banda több mint valószínű, hogy illuminált állapotban volt a rongálás idején, elmondásuk szerint csak alkoholt fogyasztottak, de a drogteszten még nem estek át. Ők a belvárosban szálltak fel a metróra, majd a Batthány- téren el is hagyták azt. A pár megálló alatt teljesen megrongálták a kocsi utasterét; kitörték az ablakokat, kiszedték az üléseket a helyéről, és toalettnek használták a sarkokat.

Tettüket nem úszták meg szárazon, ugyanis egy nevének elhallgatását kérő személy betelefonált a rendőrségre, így amikor a fiatalok a Batthány- téren elhagyni készültek a metrót, a rendőrök már a helyszínen várták őket.

Pár  órával később, vasárnap hajnalban, fél ötkor, a csepeli végállomáson a 35- ös autóbusz utasterét firkálta össze egy tinisrác, ám ezt a busz sofőre észrevette, és azonnal becsukta az összes ajtót. A fiatalembernek ez nem okozott különösebb gondot, ugyanis az egyik ablakon távozott az autóbuszból, majd elmenekült.

Érdekes tény az, hogy az effajta huligánok évente több százmillió forintos károkat okoznak a BKV- nek és a BKK- nak.

 

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com