Előzetes letartóztatásba helyezték a nagyanyját lelövő lajosmizsei férfit, és elrendelték elmegyógyintézeti megfigyelését

Előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság azt férfit, aki vasárnap délután vadászfegyverével lelőtte nagyanyját. Egyúttal elrendelték a gyanúsított Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő megfigyelését is - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

TEK-Logo_KerekKözleményük szerint a 28 éves férfi vasárnap kora délután a lajosmizsei tanyájukon engedéllyel tartott vadászfegyvereivel előbb a tanyaudvaron lévő kutyákat lőtte le, majd a tanyaépületben a vadászfegyverekből leadott több lövéssel megölte 76 éves nagyanyját.

A rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével elfogták a férfit, őrizetbe vették, és emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A megyei főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta a férfi előzetes letartóztatását. Ezt azzal indokolták, hogy a bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettségének mértéke miatt tartani kell attól, hogy a gyanúsított a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne. Megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el - tették hozzá.

Az elkövetés körülményeire figyelemmel az ügyészség indítványozta a gyanúsítottnak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő megfigyelését is. A gyanúsított büntethetőségének orvos szakértői vizsgálata a nyomozás további feladata. Ezen ügyészi indítványokkal hétfői határozatában a Kecskeméti Járásbíróság egyetértett. A végzés jogerős.

A TEK vasárnap este az MTI-vel azt közölte, hogy a férfi engedéllyel tartott vadászfegyverével lőtte le nagyanyját. Az önmagára is fegyvert emelő férfit a TEK mesterlövésze tette ártalmatlanná. Közleményükben úgy fogalmaztak: "a férfi a művelet során nem volt sem együttműködő, sem beszámítható, több alkalommal is a TEK munkatársaira fogta fegyverét".

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com