Előzetes letartóztatást indítványoz az ügyészség a kiskunhalasi szálláson rendőrökre támadókra

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 14 külföldi előzetes letartóztatását indítványozta a nyomozó ügyészség, a döntést hétfőn hozza meg a Kecskeméti Járásbíróság - tudatta a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn reggel az MTI-vel.

Nánási László tájékoztatása szerint a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség előzetes letartóztatását kezdeményezte annak a 14 külföldi állampolgárnak, akik péntek este a kiskunhalasi befogadó központban a jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak.

paragrafus

A gyanúsítottak előzetes letartóztatása azért indokolt, mert a terhükre rótt bűncselekmény súlyossága miatt tartani kell attól, hogy a hatóságok elől elszöknének, elrejtőznének, illetve a nyomozás kezdeti stádiumában tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetnék - tette hozzá.

Az előzetes letartóztatásról hétfőn dönt a Kecskeméti Járásbíróság - jelezte a főügyész.

Nánási László korábban az MTI-vel azt közölte, hogy a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban pénteken három menekültügyi őrizetes férfi az internethasználat miatt vitatkozott és dulakodott, majd a fegyveres őrség a rendőrökkel közösen szétválasztotta őket. A megyei főkapitányság arról tájékoztatott, hogy őrizetesek összeverődött 20-25 tagú csoportja kövekkel dobálta meg a rendőröket, akik közül ketten megsérültek.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombati sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kiskunhalasi menekülttáborban kirobbant verekedés után 180 rendőr kivezénylésével tudták helyreállítani a rendet.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com