Előzetesbe került a Margit körúti cserbenhagyó gázoló

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki augusztus 17-én balesetet okozott Budapesten, a Margit körúton, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte honlapján a rendőrség szerdán.

rendőrség-bűnügy5A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a 31 éves monori Cs. István a Margit körúton a tilos jelzés ellenére behajtott a Kisrókus utcai kereszteződésbe. Ott összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival, amelynek vezetője a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett.

A balesetet okozó férfi kiszállt az autójából és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A rendőrség körözést adott ki ellene. A BRFK munkatársai múlt vasárnap egy XXII. kerületi lakásban fogták el a férfit.

A BRFK Közlekedés-baleseti Osztálya az ügyben segítségnyújtás elmulasztása, valamint közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Cs. István ellen. Az illetékes bíróság kedden elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - olvasható a rendőrségi közleményben.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com