Embercsempészés miatt előzetesbe került egy magyar nő

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett a Budai Központi Kerületi Bíróság egy magyar nőt, aki a megalapozott gyanú szerint szeptemberben több szír állampolgárt csempészett át Ausztriába - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében ismertette: a nő tavaly szeptemberben a Keleti pályaudvarnál állapodott meg több szír állampolgárral, akiknek nem voltak határátlépésre jogosító okmányai, hogy pénzért Budapestről Bécsbe viszi őket. A gyanúsított négy külföldit csempészett át a magyar-osztrák határon.

paragrafus

A határ átlépése után, onnan pár kilométerre az osztrák rendőrök ellenőrizték az autókat, a nő ezt észlelve gépkocsijával megfordult és elmenekült a helyszínről.

Közölték: a rendőrség a 40 éves nőt a napokban őrizetbe vette, a X. és XVII. kerületi ügyészség pedig "vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés megalapozott gyanúja miatt" indítványozta előzetes letartóztatását.

A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvány alapján a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt.

A végzés nem jogerős.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com