Emberöléssel vádol egy 15 éves fiút a borsodi főügyészség

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 15 éves fiú ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség - tájékoztatta Martossy György főügyészségi szóvivő szerdán az MTI-t.


bírói kalapácsMartossy György közölte: a vádlott állami gondozottként az alsózsolcai gyermekotthonban élt, ahonnan az elmúlt év februárjában megszökött és rokonaihoz utazott Gagybátorba. Ott fizetésért alkalmi munkát adott neki egy idős férfi.

A fiú 2013. február 8-án este a vád szerint azzal a szándékkal ment a férfi lakásába, hogy pénzt szerezzen tőle.


A házból kilépő idős embert ököllel megütötte, majd az épületbe menekülő sértettet tovább bántalmazta, mintegy fél órán keresztül nagy erővel ütötte és rugdosta a földre került férfit, aki belehalt a bántalmazásba. A vádlott ezek után feltúrta a lakást értékek után kutatva, néhány használati tárgyat össze is készített egy szatyorba, azonban azt végül a helyszínen hagyta és csak két doboz cigarettát vitt el magával.


A vádlott beismerte a cselekmény elkövetését és előzetes letartóztatásban várja a tárgyalás kitűzését, a főügyészség fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A fiúra a bűnössége megállapítása esetén legfeljebb 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, mivel a cselekmény elkövetésekor a 16. életévét sem töltötte be.


MTI


Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com