Éveken át meglopta osztálytársait egy diák egy bácsalmási iskolában
Éveken át meglopta osztálytársait egy diák egy bácsalmási iskolában, a rendőrség a napokban fejezte be a nyomozást az ügyben - közölte bejelentésre biztatva az ilyen esetek elszenvedőit a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n pénteken.
A tájékoztatás szerint a bácsalmási iskola egyik tanára tett bejelentést a rendőrségen még tavaly októberben, miután egyik tanítványa jelezte, hogy a testnevelésóra alatt eltűnt 20 ezer forint az öltözőben hagyott pénztárcájából.
A nyomozás során kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen eset: két másik tanulótól is rendszeresen tűnt el pénz, összesen mintegy 400 ezer forint értékben, ám ők ezt nem jelentették.
A nyomozók még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt, a sértettek egyik osztálytársát. A 18 éves fiatal felnőtt a kihallgatásán beismerő vallomást tett. A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, az iratokat megküldték az ügyészségnek.
A főkapitányság azt kérte, hogy hasonló ügyekben a sértettek minden esetben tegyenek bejelentést, hiszen a lopás nem diákcsíny, hanem bűncselekmény, amely büntetőjogi következményekkel jár, a hallgatás csak az elkövetőt védi.
(Forrás: MTI)
A tájékoztatás szerint a bácsalmási iskola egyik tanára tett bejelentést a rendőrségen még tavaly októberben, miután egyik tanítványa jelezte, hogy a testnevelésóra alatt eltűnt 20 ezer forint az öltözőben hagyott pénztárcájából.A nyomozás során kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen eset: két másik tanulótól is rendszeresen tűnt el pénz, összesen mintegy 400 ezer forint értékben, ám ők ezt nem jelentették.

Hozzászólások