Ez a két lány több milllió forintba került egy éjszakára a férfinek. Segíts te is a rendőrségnek és vigyázz, nehogy te is áldozat legyél. (fotókkal)

Két lányt vitt fel magához a sértett, akikkel egy szórakozóhelyen ismerkedett meg. Reggelre több millió forintja és a karórája is eltűnt.


A rendőrség a lakosság segítségét kéri .

A két keresett lány fotója:

20152512090840

20152512090751
A sértett egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a két nővel, akiket felvitt a lakására.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII.

kerületi Rendőrkapitánysága 01130-8392/2015. bűnügyi számon eljárást indított kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen nők 2015. december 20-án 3 óra körüli időben Budapest VII. kerületében odaléptek a sértetthez, majd rövid beszélgetés után együtt elmentek a férfi lakására. Amikor a sértett reggel felébredt, észrevette, hogy a nők a több millió forintnyi készpénzét, karóráját és parfümjeit ellopták, amíg aludt.
Az egyik elkövető 25 év körüli, körülbelül 160 centiméter magas, normál testalkatú nő. Haja hosszú, göndör és barna színű. A bűncselekmény elkövetésekor sötétkék színű farmert és világos árnyalatú, hosszú ujjú felsőruházatot viselt.

A másik nő 25 év körüli, körülbelül 160 centiméter magas, molett testalkatú. Haja hosszú, festett szőke. A bűncselekmény elkövetésekor világoskék színű farmert, krémszínű kabátot és rózsaszín válltáskát viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a fotókon látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 236-2800/140 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 595-111-es „Telefontanú” zöldszámon (hétfő–csütörtök: 8-16, péntek: 8-13), a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

forrás: Police.hu

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com