Fegyvert és lőszereket foglaltak le Bátonyterenyén

Engedély nélkül tartott lőfegyvert és több mint száz lőszert foglaltak le egy 39 éves férfi lakásán Bátonyterenyén csütörtökön - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

lőfegyverDankóné Nagy Éva ismertetése szerint a házkutatáson egy légfegyverből átalakított 22-es kaliberű lőfegyvert, több mint száz ehhez használható lőszert, valamint négy darab, vadászpuskához való lőszert találtak és foglaltak le a rendőrök.

A férfi a fegyverek és a lőszerek tartásához nem rendelkezett érvényes hatósági engedéllyel - tette hozzá.
A szóvivő elmondta: a bátonyterenyei V. Tamás ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett miatt folytat büntetőeljárást a helyi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya.
Nógrád megyében ez volt az ötödik ilyen bűncselekmény két hónapon belül.

Február utolsó napján Balassagyarmat és Őrhalom között egy teherautóban találtak fegyvert és egy doboz lőszert egy szécsényi férfinél. Március végén Salgótarján belvárosában igazoltattak egy 40 éves férfit, akinél egy házilag lőfegyverré átalakított, külföldi gyártmányú légfegyvert találtak lőszerekkel.

Április közepén orvvadászoknál foglaltak le Kazáron egy 22-es kaliberű, házilag készített, hangtompítóval és céltávcsővel felszerelt lőfegyvert, további négy fegyvert, valamint különböző lőszereket, illetve egy szintén hangtompítós és céltávcsöves, házilag készített lőfegyvert, valamint ehhez tartozó lőszereket egy salgótarjáni férfinél.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com