Fegyvereket, lőszereket és robbanóanyagot is rejtegetett egy soproni férfi

Egy hónapra előzetes letartóztatásba került egy soproni férfi, akinek a tartózkodási és a lakóhelyén is lőfegyvereket és robbanóanyagot talált a rendőrség - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vasárnap az MTI-t.

A rendőrség még csütörtökön jelent meg a gyanúsított sopronkövesdi házánál, ahol előzetes információik alapján engedély nélkül tartott lőfegyvereket kerestek.

rendőrség

A házkutatás során puskákat, pisztolyokat és lőszereket találtak a nyomozók. Továbbá kiderült, hogy a 44 éves férfi másik, soproni ingatlanjában is találhatók engedély nélkül tartott fegyverek és lőszerek.

A két helyszínen csaknem négyszáz lőszert, hat pisztolyt és feltehetően II. világháborús puskákat, géppuskát, géppisztolyt, kézigránátot, robbanóanyagot és robbanószert foglaltak le - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsítottat előállították és kihallgatták. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, hogy a lőfegyverek és lőszerek nagy részét elhunyt édesapjától örökölte, illetve maga is vásárolt hatástalanított fegyvereket. Ezeket gyűjtötte, bevallása szerint nem akart bűncselekményt elkövetni velük.

A rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntette, valamint közveszélyokozás bűntett előkészülete miatt indított eljárást a soproni férfi ellen.

Az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, a vádhatóság szerint ugyanis fennáll az eljárás megnehezítésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A végzés nem jogerős.

A lefoglalt fegyvereket és lőszereket szakértők bevonásával vizsgálják.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com