Fegyveres műfogsorrablók ellen emeltek vádat

Pénzt, ékszert és műfogsort is zsákmányoló fegyveresek ellen emelt vádat az ügyészség jelentős értékre elkövetett rablás miatt.

mfAz ügyészség szerint a két megvádolt férfi - egy harmadik, ismeretlenül maradt társával - tavaly március 22-én éjfél körül símaszkban, kesztyűben megjelent egy XX. kerületi családi ház előtt, kifeszítette a kertkaput, betörte a bejárati ajtó üvegablakát betörték, és behatolt az épületbe - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Mikor a házban lakók felébredtek a zajra, a három rabló fegyverrel vagy ahhoz hasonló tárggyal és késsel fenyegetve értékeik átadására szólította fel őket, majd átkutatták a házat. Jelentős értékű készpénzt, órát, ékszereket és egy műfogsort zsákmányoltak.

A vádlottak autóval távoztak, ám a gyorsan haladó járműre felfigyelt egy rendőrjárőr. Követni kezdte őket, mire a vádlottak megálltak, és megpróbáltak elfutni. Egyiküket a rendőrök menekülés közben fogták el, kabátjának zsebében még ott volt a rabolt ékszerek egy része és az egyik sértett műfogsora, a személygépkocsiban pedig megtalálták az elkövetésénél használt zseblámpát, símaszkot és kesztyűket.

A két elfogott, jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen a vád jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás és más bűncselekmény. A Fővárosi Főügyészség letöltendő fegyházbüntetést indítványozott vádiratában - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com