Felborult egy csempészett cigarettát szállító mikrobusz Szabolcsban
Felborult egy rendőrök elől menekülő, csempészett cigarettát szállító mikrobusz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Fülöp Gergely elmondta, hogy a határrendészek hétfő éjjel akarták ellenőrizni a határ felől érkező, magyar rendszámú mikrobuszt Tisztaberek községben, de annak vezetője továbbhajtott. A járművel a sofőr Gacsály és Kisnamény között a közútról letérve próbált elmenekülni, de a sötétben egy mezőgazdasági tárcsának ütközve a mikrobusz az oldalára borult.
Az őrnagy hozzátette: a mikrobuszban csaknem 30 ezer doboz, mintegy 24 millió forint értékű csempészett cigaretta volt.
A jármű vezetőjéhez a rendőrök mentőt hívtak, majd a sofőrt a kórházi kivizsgálása után előállították a csengeri határrendészeti kirendeltségre.
Az ügyben az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja le a sofőr ellen.
MTI

Hozzászólások