Felesége fegyverével lőtt dámszarvast egy orvvadász

Orvvadászokat fogtak el Mátraverebély határában a bátonyterenyei rendőrök; egyikük, egy 68 éves vízvári férfi a felesége vadászpuskájával ejtett el egy dámszarvast, ő maga azonban nem rendelkezik fegyvertartási engedéllyel – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a bátonyterenyi járőrök Mátraverebély-Szentkúton figyeltek fel a földúton közeledő személygépkocsira. Vezetője a rendőröket látva megpróbált visszafordulni, ők azonban utána eredtek, és sikerült megállítaniuk a járművet, amelyben a 68 éves vízvári és egy 53 éves székesfehérvári férfi utazott.

dáám

Átvizsgálták a kocsit, ahol vászonzsákba rejtve egy kizsigerelt dámszarvasborjút, lőfegyvert és hozzá tartozó lőszereket találtak.

A vizsgálat kiderítette, hogy a dámborjút Szentkút és Márkháza között ejtették el. A 68 éves vízvári lakos nem rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, a vadászpuskát felesége adta át neki, aki jogosult volt a tartására.

A bűncselekmény elkövetéséhez használt járművet, a lőfegyvert, a lőszereket és az eltulajdonítani kívánt vadat lefoglalták, mindhárom érintett - a fegyvert átadó, 58 éves székesfehérvári asszony ellen is - eljárás indult. A bíróság elrendelte a 68 éves gyanúsított házi őrizetét

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com