Felfüggesztett börtönre ítéltek egy korrupt szegedi földhivatali ügyintézőt

Jogerősen két év, a végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék szerdán egy földhivatali ügyintézőt, aki ötvenezer forint ellenében jogosulatlanul adott ki adatokat az ingatlan-nyilvántartásból.

A bíróság a 34 éves férfit előnyért hivatali kötelezettségét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, és a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett - a korábbi három év helyett - öt évre eltiltotta foglalkozása gyakorlásától.

paragrafus

Döntésével a Szegedi Törvényszék súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság ítéletét. Bartos Éva tanácsvezető bíró ezt a korrupció súlyosságával és annak rossz társadalmi üzenetével indokolta.

A vádlott ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tett feljelentést megbízhatósági vizsgálatát követően. A férfi tavaly februárban ötvenezer forintot vett át a szolgálat munkatársától azért, hogy a hivatali kötelességét megszegve egy magánszemély tulajdonában lévő összes ingatlan valamennyi adatát a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből lekérdezze, és kiadja.

A rendőrök a NVSZ munkatársaival együttműködve a pénz átvétele és az adatok átadása után fogták el a vádlottat. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com