Félszáz elpusztult őz miatt rendelt el nyomozást az orosházi ügyészség

Félszáznál több, nagy szenvedések között elpusztult őz miatt rendelt el nyomozást az Orosházi Járási Ügyészség kedden; a városi rendőrkapitányság állatkínzás bűntett gyanúja miatt indít eljárást.

őzA Békés Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében közölte: Orosháza külterületén két vadásztársaság a szántóterületen március 22-e után jelentős vadelhullást észlelt.

Az egyik vadásztársaság elnökének jelzésére a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága, valamint a földművelésügyi igazgatóság vadászati és halászati osztálya március 23-án helyszíni ellenőrzést tartott, ahol 54 őz és öt mezei nyúl tetemet találtak.

A szakemberek megállapítása szerint a szántóterületen rágcsálóirtó szereket szórtak ki, ennek jelenlétét az állattetemekben toxikológiai vizsgálattal állapították meg. A hatóság szerint a kimutatott rágcsálóirtó szer szabad forgalmú ugyan, azonban szántóföldi felhasználása tiltott.

A használt szer véralvadásgátló hatású, amely a gyomornyálkahártyán keresztül felszívódva fejti ki hatását, belső vérzést okoz, így a megmérgezett állatok elhúzódó módon, nagy szenvedések között múltak ki - írták.

A járási ügyészség hivatalból rendelt el nyomozást; az eljárást az Orosházi Rendőrkapitányságnak különös szenvedést és több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntettének gyanúja miatt kell lefolytatnai.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com