Fiatalkorúak raboltak kiskorúaktól Budapesten, vádat emeltek ellenük

A két fiatalkorú az elkövetéskor 12, illetve 13 éves volt - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A vádirat szerint a fiatalkorú elkövetők egyike - az akkor 13 éves fiú - még 2016. március 27-én a déli órákban a III. kerületben az utcán pénzt követelt egy 10 éves iskolatársától, többször megütötte és megrúgta, a zsebéből ki akarta venni ezer forintját.

A megtámadott fiú azonban ezt nem hagyta, kiabálni kezdett, amire a járókelők felfigyeltek és a segítségére siettek, ezért a fiatalkorú támadó elmenekült. Két hónappal később, 2016. május 19-én a két fiatalkorú vádlott együtt rabolt ki egy 12 éves fiút a XI. kerületben. A sértett a fenyegetés és bántalmazás hatására átadta a mobiltelefonját és a BKV-bérletét.



A fiatalabb elkövető 2016. július 1-jén a IX. kerületben szintén egy kiskorút támadott meg a telefonjáért. Dulakodás alakult ki közöttük, a vádlott elővett egy bicskát, amivel a sértett egyik ujját megszúrta.

Az I. és XII. kerületi ügyészség több rendbeli - egy esetben felfegyverkezve elkövetett - rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyben, és a fiatalkorú elkövetők életkorára tekintettel - a rájuk vonatkozó szabályok szerint - javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt a vádiratban - olvasható az ügyészségi közleményben

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com