Fiatalok raboltak ki egy nőt Szolnokon

Egy 24 éves mezőtúri nő két fiatalkorú és egy gyermekkorú társával rabolt ki egy másik nőt hétfő éjszaka Szolnokon, a rendőrök elfogták a gyanúsítottakat - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a fiatalok erőszakkal elvették a szolnoki lakótelep parkjának egyik padján ülő nő táskáját, bántalmazták, majd magára hagyták áldozatukat.

bilincs

A kirabolt nő egyik ismerősének segítségével értesítette a rendőrséget, így rövid időn belül sikerült azonosítani, majd elfogni a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves nőt és társait, akiket kedden gyanúsítottként kihallgattak - közölte a sajtószóvivő.

A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Milánné mezőtúri lakos, valamint két fiatalkorú és egy gyermekkorú társa ellen.

A nyomozók a 24 éves nőt, valamint a 16 éves és a 14 éves fiút őrizetbe vették és előzetes letartóztatásuk indítványozására tesznek javaslatot - közölte Szabó Zita. Hozzátette: a gyermekkorú fiatal esetében a rendőrség megteszi a szükséges jelzéseket az illetékes hivatalok felé.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com