Foglyul ejtette a mosógépszerelőket a kisvárdai házaspár

A két szerelő a javításért 15 ezer forintot kért el, a házaspár szerint azonban ez túl sok volt.

Ezért mikor újra elhívták őket, bezárták az ajtót és fogva tartották a két férfit, akiktől vissza akarták követelni a pénzt. Az ügyészség emberrablás miatt eljárást indított ellenük. A házaspár szerint a javítási költség túl magas volt.



Az eset még tavaly karácsonykor történt, a kisvárdai családnál elromlott a mosógép, amelyet a kihívott szerelők 15 ezer forintért javítottak meg.

2017. januárjában a mosógép azonban újra elromlott és más szerelőt hívtak ki, aki közölte, hogy az előző szakemberek munkája nem érte meg a 15 ezret.
A házaspár ezután újra kihívta a két szerelőt, akik február 1-jén mentek ki a lakásba. A nő beengedte őket, majd a bejárati ajtót kívülről bezárta. Az egyik szerelő el is kezdte a javítást, amíg a társa kint várt a folyosón.



Ekkor megjelent a férj és egy barátja, majd a házigazda elkezdte vissza követelni a 15 ezer forintot.

A két szerelő persze nem akarta a pénzt visszaadni, kifogásokkal álltak elő. Erre a férj többször megütötte ököllel az egyik szerelőt és azzal fenyegette őket, hogy megöli.

Végül az egyik szerelőt kiengedték a lakásból, hogy a közelben lévő bankautomatából vegyen fel pénzt nekik. Azonban a szerelő rögtön értesítette a rendőröket, akik a társát is kiszabadították.

Az ügyészség a házaspár számára a börtönbüntetést indítványozta és a közügyektől való eltiltást. A házaspár a bűncselekményért 2-12 évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Forrás: hvg.hu, rtlklub.hu

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com