Fővárosi Főügyészség: újabb, 2,2 milliárd forintos sikkasztás vádja a Quaestor-ügyben

Az Ibolya Tibor fővárosi főügyész által jegyzett közlemény szerint a vádirat lényege szerint T. Csaba és társai a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-csoport működtetésének keretében, 2007-től kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak eltulajdonítása volt.

A bűnszervezet működése során 2009-ben és 2010-ben az úgynevezett Quaestor Kurázsi Befektetési jegyek értékesítése révén a vád szerint összesen 2,2 milliárd forintot meghaladó bevételt tulajdonítottak el jogtalanul.

Közölték, az ehhez alkalmazott módszer lényege az volt, hogy a számlavezetéshez használt úgynevezett Bróker rendszerben létrehoztak egy "Technikai T2"-nek nevezett fiktív ügyfelet, és egy ahhoz tartozó fiktív értékpapírszámlát. Ezután ezen az értékpapírszámlán jóváírták a valóságban nem létező Quaestor Kurázsi Befektetési jegyeket, majd átvezették egy másik ügyfélszámlára, ezt követően pedig értékesítették a Quaestor Befektetési Alapkezelőnek.



Az értékesítési ügylet során a Quaestor Értékpapír Zrt. bizományosként járt el, így a Quaestor Befektetési Alapkezelő felé történő elszámoláskor a fiktív ügyletek révén leplezték a valódi forgalmat, ami lehetővé tette az említett bevétel eltulajdonítását. A vád szerint a vádlottak ezzel biztosították a Quaestor-cégcsoport további működését azokban az időszakokban, amikor egyéb értékpapírok jogtalan eltulajdonítására nem volt lehetőség, és a kötvényértékesítésből származó bevétel is csökkent.

A Fővárosi Főügyészség - a személyi és tárgyi összefüggésre tekintettel - a vádiratban indítványt tesz arra, hogy a Fővárosi Törvényszék az újabb bűnügyet a már folyamatban lévő bűnügyhöz egyesítse.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com