Garamvölgyi: veszélyes, új jelenségek tapasztalhatók a kábítószer-bűnözésben

Veszélyes, új jelenségek láthatók a kábítószer-bűnözésben - mondta az MTI-nek adott pénteki interjújában Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője azzal kapcsolatban, hogy a napokban két fiatal ismeretlen összetételű kábítószer fogyasztása miatt meghalt, tucatnyian pedig orvoshoz kerültek Fejér megyében.


Garamvölgyi László szerint gyakorlatilag hetente jelennek meg a hazai kábítószerpiacon új vagy szerkezetileg csak egész kis változáson átesett anyagok, amelyek kevésbé ismert, bizonytalanabb kémiai csoportba tartoznak. Jellemzően több anyag keverékét tartalmazzák, a farmakológiai és toxikológiai adatok hiánya pedig azt jelenti, hogy hatásai nehezen kiszámíthatók.
Ezek a szerek klinikai beavatkozást igénylő problémákat és mind gyakrabban halált okoznak - hangsúlyozta.
A szóvivő elmondta, nem tipikusan hazai jelenségről van szó, az EU által készített legfrissebb felmérés szerint a fiatalok 34 százaléka használja ezeket a pszichoaktív anyagokat, mert olcsóbbak, mint a "klasszikus" kábítószerek, a hatásuk viszont ugyanolyan, továbbá 32 százalékuk pedig azért, mert a használatuknak nincs büntetőjogi következménye.

Garamvölgyi szerint a fiatalok 64 százaléka információforrásként az internetet használja, a drog beszerzésére, házilagos előállítására.
Az is jellemző, hogy nemcsak egyfajta anyagot fogyasztanak a fiatalok, hanem többet egyszerre.

Így nemcsak erőszakosabbá válnak, hanem az életüket is veszélyeztetik. Miután az "alapszerben" is eleve négy-öt új vegyületű kábító anyag van, és erre még több más, ugyancsak ismeretlen eredetű és összetételű szert szednek, a következmény bizonyosan halál.
Beszámolt arról is, hogy az új kábítószereket esetenként Európán kívüli titkos laborokban állítják elő, és azok közvetlenül kerülnek a piacra. Az is előfordul, hogy beszállítóktól, gyakran Kínából, illetve Indiából importálják a vegyi anyagokat, majd vonzó csomagolásban forgalmazzák Európában.
2012-ben az uniós korai figyelmeztető rendszereken keresztül összesen 73 új pszichoaktív anyagról érkezett értesítés. A 73 közül az egyik anyag bizonyíthatóan 22 ember halálát okozta, közülük két ember Magyarországon halt meg.
Garamvölgyi László szerint Magyarországos először 2008-ban szembesültek az úgynevezett Spice-jelenséggel, amikor is marihuánának tűnő növénykeverékben voltak ellenőrizetlen anyagok, szintetikus kannabionidok. Ezt nevezték a fogyasztók "bioműfűnek".
Felidézte azt is a szóvivő, hogy 2012. április 3-ától létezik a dizájnerdrogok listája, az úgynevezett C-lista, amelyet tavaly novemberben bővítettek és már 48 alapvegyületet tartalmaz. A generikus csoport folyamatosan bővül. Az a cél, hogy az illegális forgalomban lévő összes anyag felkerüljön a listára.
A ma forgalomban lévő szerekről csak szakértői vizsgálat útján lehet megállapítani, hogy mi a hatóanyaguk. Például a "Kristályos Kata" megnevezés egy kristályos állagú, törtfehér anyagra utalhat. Korábban ez a mefedron tipikus utcai neve volt, most viszont ez az elnevezés számos hatóanyagú kristályos porra vonatkozhat.
Garamvölgyi László szerint az új pszichoaktív anyagok megjelenése csökkentette a "klasszikus" kábítószereket használók számát, miközben a marihuana- és amfetaminfelhasználók megmaradtak a "bevált" szerüknél.
Az új kábítószerek népszerűségüket elsősorban olcsóságuknak köszönhetik. Például a kannabisz grammja már hosszabb ideje 2500-3000 forint. Ezzel ellentétben a "biofű" 1000-1500 forint. Tehát a szegényebb fogyasztók könnyebben hozzáférhetnek. Az elmúlt egy évben a rendőrség által lefoglalt anyagok 45 százaléka az új pszichoaktív anyag és 55 százaléka "klasszikus" kábítószer.

Új jelenség az is, hogy egyre több kis forgalmazó kerül a rendőrség látókörébe, olyan, aki kisebb mennyiségű pszichoaktív anyagot rendel, amelyet a lakóhelye környékén forgalmazva havonta legalább 150-200 ezer forintos bevételre tesz szert.
Garamvölgyi László hangsúlyozta: az új dizájnerdrogokról már nem azt kell mondani, hogy veszélyesek, hanem azt, hogy halálosak. Mindenki tartózkodjon az ismeretlen vegyi összetételű anyagok fogyasztásától, mert meghal! - hívta fel a figyelmet.
Úgy vélte, elsősorban a mikrokörnyezetnek van felelőssége a megelőzésben, a családnak, az iskolának, a barátoknak és ismerősöknek, de természetesen társadalmi szinten is meg kell szervezni a prevenciót, amelyben szerepe van a rendőrségnek is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy "most nem egyszerűen a kábítószer- és a drogfogyasztás ellen kell küzdeni, hanem a fiatalok életét kell megmenteni, pontosan azzal, hogy felhívjuk a figyelmet a halálos veszélyre".

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com