Gyújtogató ellen emeltek vádat Zalaegerszegen

A férfi márciusban erősen ittas állapotban volt, amikor késő este a Göcseji út egyik társasházánál, öngyújtójával lángra lobbantott egy 1100 literes hulladékgyűjtőt.

A tűz átterjedt a mellette álló edényre is, így mindkettő szétolvadt. A férfi ezután a Landorhegyi úton gyújtott meg egy hasonló, papírral teli gyűjtőedényt, de mielőtt távozott, a nagyobb égés érdekében néhány ott talált farekeszt is rádobott a tűzre. A lángok két további hulladékgyűjtőre is átterjedtek, majd a tűz egy közelben parkoló személyautót is elért.



A kiégett, totálkárossá vált autó és a benne tárolt eszközök és vagyontárgyak miatt több mint egymillió forint kára keletkezett a jármű tulajdonosának. Más autótulajdonosok még időben el tudták vinni kocsijukat a helyszínről, így azokat már nem érték el a lángok. A tűz ugyanakkor egy tetőtér-beépítéses lakóházra is továbbterjedt, amelynek a földszintjén üzlethelyiség volt.

A ház tulajdonosa a feleségével az emeleten aludt, amikor egy ismerőse felébresztette, hogy ég a háza, így még időben el tudták hagyni otthonukat. A tűz azonban elérte a tetőszerkezetet, az előtetőt, a bejárati ajtót, a homlokzatot és az üzlethez tartozó hűtőkompresszort, összesen 640 ezer forint kárt okozva. A szándékosan tüzet okozó férfi ellen, aki visszaesőnek számít, közveszélyokozás és rongálás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com