Hajléktalant bántalmazó férfiak ellen emeltek vádat

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség két férfi ellen, aki decemberben bántalmazott egy hajléktalan férfit Kapuváron - tájékoztatta a megyei főügyész szerdán az MTI-t.

Takács Péter közleménye szerint a 25 éves és a 37 éves férfi egy használaton kívüli tekepálya öltözőjében rontottak rá az ott alvó két hajléktalanra. A fiatalabb felrántotta az ágyról a sértettet, és szó nélkül bántalmazni kezdte, ebbe társa is bekapcsolódott.

bírói kalapács

A hajléktalan férfit ököllel ütötték a testén, falnak lökték, majd miután a földre került, rugdosták és ráborították az ágyat.

A másik hajléktalan férfi előbb szólt a vádlottaknak, hogy fejezzék be a bántalmazást, de mivel folytatták, egy közeli üzem biztonsági őrétől kért segítséget.

A sértett arc- és szemsérüléseket szenvedett, valamint elmozdulással járó bordatörést, amelyhez kisfokú mellűri vérzés is társult. A közlemény szerint elmozdulással járó bordatörés esetén jelentős mellűri vérzéssel is számolni lehet, az ilyen sérülés pedig életveszélyesnek minősül.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com