Hamis márkajelzésű ruhákat foglaltak le Gyulánál

Hamis márkajelzésű ruhákat találtak egy török teherautóban a pénzügyőrök Gyulánál. A 7,5 millió forint értékű ruhaszállítmányt lefoglalták - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Ruhafogas2-600x400

Suller György Attila őrnagy közleménye szerint a pénzügyőrök egy török állampolgár által vezetett teherautót ellenőriztek, amely a papírjai szerint 22 tonnányi ruházati terméket szállított Törökországból Németországba. A jármű tételes átvizsgálásakor előkerült 1500, különböző világmárka logójával ellátott ruháról a gépkocsi vezetője nem tudta bemutatni a jogtulajdonosok engedélyét.

A pénzügyőrök lefoglalták a 7,5 millió forint értékű ruhaszállítmányt, amelynek - a szakértő előzetes véleménye alapján - minden darabja hamisítvány.

Az ügyben versenytárs utánzásának gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com