Hamis márkajelzésű ruhákat foglaltak le Nagylaknál

Több mint 8500 hamis márkajelzésű ruhát találtak a pénzügyőrök egy teherautóban Nagylaknál, az árut lefoglalták és az ügyben büntetőeljárást indítottak - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.

navNémedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense közölte, a Nagylak térségében közúti ellenőrzést tartó pénzügyőrök megállítottak egy török teherautót, amely a fuvarokmányok szerint textilárut szállított Törökországból Franciaországba.

A járőrök megbontottak néhány műanyag zsákot, amelyekben különböző világmárkák jelzésével ellátott ruházati termékek voltak, ezért a teljes szállítmányt átvizsgálták. Valamennyi zsák kipakolását követően kiderült, hogy a bejelentett szállítmány között 8525, különböző logóval ellátott márkásnak tűnő ruházati terméket - zokni, póló, pulóver, ing - rejtettek el. Az időközben helyszínre érkezett szakértő előzetes véleménye szerint az elrejtett termékek hamisítványok - tudatta az őrnagy.

A pénzügyőrök a megközelítőleg 45 millió forint értékű hamis ruhaszállítmányt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com