Hamis tanúzás miatt emeltek vádat ápolók ellen

Ibolya Tibor főügyész közleményében azt írta, 2015. februárjában meghalt egy 87 éves nő egy budapesti kórházban, mert kezelése alatt két orvos és egy ápoló is foglalkozási szabályt szegett.

A két orvos elsősorban adminisztrációs, illetve tájékoztatási jellegű kötelezettségeinek nem tett eleget, valamint egyikük a sértett személyes vizsgálatát is elmulasztotta, mindezzel veszélyeztették a sértett egészségét és testi épségét.

Az ápoló a vád szerint orvossal történő konzultáció nélkül adott be gyógyszert, valamint az orvos által rendelt adag dupláját adta be az idős nőnek, ami a sértett halálához vezetett.



Az ügyben halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomozás indult, az illetékes kerületi ügyészség pedig néhány hónappal ezelőtt vádat emelt - idézték fel a közleményben.

Közölték, a nyomozás során a rendőrség bekérte a sértett kezelésével kapcsolatos dokumentumokat. A vád szerint ekkor a kórházi osztály egyik főnővére az idős nő ápolási dokumentációjában szereplő bejegyzéseket két ápolóval átirattatta, az újraírt ápolási dokumentumon pedig az általuk alkalmazott gyógyszeres terápiát nem tüntették fel. A kórház hatóságnak az újraírt, valótlan tartalmú iratot küldte meg.

A főnővér és az egyik okiratot hamisító ápolóval szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A másik ápoló - a két orvos mellett - a fenti alapügynek a vádlottja.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com