Hazaszállították Angliából az emberölésért 14 évig körözött férfit

bilincsHazaszállították Angliából Magyarországra pénteken azt az emberöléssel gyanúsított férfit, aki tavalyi elfogását megelőzően 14 évig bujkált a hatóságok elől - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.


A közlemény szerint H. Gábor hazaszállítása a kiadatási eljárást követően történhetett meg. A gyanúsítottat a megyei rendőrség munkatársai kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását.

A rendőrség utalt arra: a gyanú szerint a férfi és társa 1998. január 21-én a Pécsről Orfűre vezető út mellett bottal bántalmazott, majd késsel többször megszúrt egy vokányi férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. H. Gábor ezután elmenekült, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.


A baranyai rendőrség két nappal a bűncselekmény után arról tájékoztatott, hogy a 28 éves vokányi férfit zsineggel fojtogatták gyilkosai, orrát, arccsontját, kézujjait eltörték, testét csákány nyelével ütlegelték, és tizennyolcszor megszúrták. Az áldozat holttestére Pécs közelében, az Abaligeti úton, a hó alatt találtak rá. Az ügy hátterében elszámolási vita állt.


A bűntett egyik gyanúsítottját rövid időn belül elfogták, a férfi beismerő vallomást tett, később el is ítélték. Az új személyazonosságot szerző és Angliában bujkáló H. Gábort tavaly a munkahelyén, egy fuvarozócégnél fogták el az angol rendőrök, azok után, hogy a nyomára akadt a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt körözöttek felderítésére és elfogására létrehozott célkörözési alosztálya.


mti


Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com