Hivatali vesztegetéssel gyanúsítanak több rendőrt

Hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt öt fővárosi rendőrt gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség - közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kedden az MTI megkeresésére.

A gyanú szerint a rendőrök járőrszolgálat közben a szabálytalanul közlekedő járművezetőktől vesztegetési pénzt fogadtak el annak érdekében, hogy a helyszínen kiszabottnál nagyobb összegű bírságtól "méltányosságból" eltekintsenek. Az intézkedésben részt vevő rendőrök a kapott pénzt megosztották egymás között. Az ügyészség jelenlegi adatai szerint két ilyen eset történt, az egyikben három, a másikban két rendőr vett részt.

rendőrség-bűnügy4A Központi Nyomozó Főügyészség felkérésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) XIII. kerületi rendőrkapitányságának állományába tartozó öt rendőrt társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítotti kihallgatásra a Terrorelhárítási Központ (TEK)műveleti egysége állította elő szolgálati helyéről kedden. Az öt gyanúsított szabadlábon védekezik - közölte a szóvivő. Kedden a hvg.hu írt arról, hogy a XIII. kerületi rendőrkapitányságon éppen állománygyűlést tartottak, amikor a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai több rendőrre is "lecsaptak".
forrás:MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com