Húsz ítélet született a múlt héten Szegeden határzár tiltott átlépése miatt

Húsz ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság az előző héten - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, hogy a bíróság tizenkilenc vádlottat egy évre, egyet pedig két évre kiutasított Magyarország területéről.

bírói kalapács

A magukat marokkói, török albán, szerb, algériai, nigériai vagy kubai állampolgárságúnak valló vádlottak a mások által korábban megrongált határzáron keresztül, illetve a kerítés alatt vagy felett átbújva léptek illegálisan magyar területre.

Valamennyi ítélet jogerős. A vádlottak közül senki nem kérte az írásos ítélet lefordítását az anyanyelvére.
A szóvivő kitért arra, hogy az elmúlt héten a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra kilenc menekültügyi kérelemmel kapcsolatos beadvány érkezett, ezek közül négyet elutasított a bíróság, három-három pedig hatályon kívül helyezéssel, illetve megszüntetéssel fejeződött be.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com