Idős asszony kirablóit fogták el Hugyagon

Dankóné Nagy Éva elmondta: a férfiak május 30-án hajnalban mentek be az idős asszony házába, miután levágták a kapuláncot, és benyomták az ajtót.

Egyikük egy párnát szorított az ágyban fekvő nő fejére, ezalatt társa készpénzt, ékszereket és egy mobiltelefont szedett össze a lakásban, majd autóval elmenekültek. A rablás során az asszony könnyű sérüléseket szenvedett.



A megyei rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség közös akcióban fogta el kedden lakásában a 41 éves diósjenői, a 45 éves cserháthalápi és az 53 éves hugyagi férfit. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. A rendőrség korábban egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, ezt az elfogás után visszavonták.

MTI

Hozzászólások

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt.

Legközelebb ceruzával és papírra!

Legközelebb ceruzával és papírra!

Több épület falát, egy emlékművet és egy játszótéri mászókát is megrongált két fiatal Köröstarcsán.

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Őrizetben egy szeméremsértő.

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom esetben felderítették, elfogták és őrizetbe vették a tetteseket.

Tenerifei álomból rémálom

Tenerifei álomból rémálom

Dolgozni ment külföldre egy 20 éves kecskeméti lány, ám az utolsó este társai, valamint munkaadója is bántalmazta és elvették értékeit.

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

http://ujhazak.com