Idős embereket becsapó csalók ellen emeltek vádat Budapesten

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vádlottak 2015 áprilisától 2016 januárjáig Budapesten követtek el "unokázós csalásokat", a sértettek általában 75 évesnél idősebbek voltak, és volt közöttük 90 éves is.

Az elkövetők módszere az volt, hogy a sértettek nevét, telefonszámát telefonkönyvből kinézték és találomra felhívták őket. Ha a hangja alapján úgy gondolták, hogy idős nő vette fel a telefont, akkor eltorzított, síró hangon az őt bajba jutott gyermekének vagy unokájának adta ki magát a csaló.



Főként arra hivatkozott, hogy balesetet okozott vagy nagy összegű tartozása van, és azonnal fizetnie kell, különben baja esik. A telefonáló ezután azt mondta, hogy a pénzt vagy az ékszert majd az egyik ismerőse veszi át a megbeszélt helyen. A vádlottak szervezetten követték el a bűncselekményeket, az elsőrendű vádlott volt a szervező és irányító, de volt, hogy ő telefonált is, a pénzért, az ékszerekért pedig általában a társait küldte. Utóbbiak az átvett értékeket átadták az elsőrendű vádlottnak, aki tíz-tíz százalékot adott a telefonálónak és az átvevőnek.

A vád szerint 21 csalást követtek el így, több mint 6,5 millió forint értékű készpénzt, illetve ékszert megszerezve. Többször előfordult, hogy a sértettek rájöttek a csalásra és volt olyan is, aki azt mondta, idegennek nem ad át pénzt. Egyszer az is előfordult, hogy a helyszínre érkező elkövetőtől a személyi igazolványát kérték, aki ekkor elmenekült a helyszínről. A IX. kerületi ügyészség 21 rendbeli, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyben.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com