Idős embereket lopott meg egy nő - eláruljuk, hogyan jutott be a lakásokba!

Megdöbbentő, hogy a bűnözők, ma már semmitől sem rettennek vissza. 

Most elkaptak egy bűnöző nőt, aki időseket rabolt ki és lopott meg. Elég érdekes a bejutási módszere.

A rendőrség információja szerint:  Egyszer úgy tett, mintha ismerné a sértett családját, máskor szívességet kérve jutott be az idősekhez.

rendorA Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013.

szeptember 17-én elfogta, és őrizetbe vette R. Otíliát.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 34 éves tatabányai asszony 2013. augusztus 30-án egy idős hölgytől eltulajdonította pénzét.

A néni elmondta, hogy a gyanúsított azt állította, ismeri a lányát, őt kereste, és ha már ott volt, a mellékhelyiségbe is bekéredzkedett.

A sértett engedte, hogy R. Otília bemenjen a lakásába.
Nem sejtette, hogy pár perccel később az idegen mellet spórolt pénzének és havi nyugdíjának is búcsút inthet.

A Tatabányai Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít az idős korúak sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetőinek elfogására, ezért a nyomozók széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek. A kapott információkat elemezve folyamatosan szűkült a gyanúsíthatók listája.

Végül egy személy maradt a rendőrök látókörében.

A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – jelenleg négy rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, de a rendőrség vizsgálja, hogy a nő követett-e el további bűncselekményeket.

Jelentkezzen, ha Ön is így járt.

forrás: police.hu

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com