Illegális bevándorlás - A Vámosszabadiban működő tábort is támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet

Több mint három millió forint értékben adott át tartós élelmiszereket és gyermekruhákat a Vámosszabadiban működő befogadó tábor számára az Ökumenikus Segélyszervezet.

A szervezet az adomány mellett rendszeres gyerekfoglalkozásokat is tart majd a táborokban tartózkodó migráns családok gyermekei számára, ezzel tovább segítve a Győr közelében működő befogadó állomás dolgozóinak munkáját - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.

vámosszabadi

Az Ökumenikus Segélyszervezet korábban elsőként nyújtott rendkívüli segélyt a nagyfai befogadó központban tartózkodók számára, akkor az evangélikus egyház egymillió forintos felajánlásából bébiételt, pelenkát, gyermekruhát és gyermekápolási cikkeket vittek a táborba.

Elhúzódó migrációs nyomásra készülve a segélyszervezet folyamatosan egyeztet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal a szükségletekről, illetve részt vesz a Karitatív Tanács által biztosított koordinációban a többi karitatív szervezettel.

Mindezek mellett folyamatosan várják a felajánlásokat a korábban meghirdetett rendkívüli segélyprogramra is, amelyhez a 1353-as adományvonalon telefonhívással, vagy a szervezet honlapján online adományozással lehet kapcsolódni.

Az összegyűlt adományokból célzott támogatást nyújtanak a menekültügyi eljárás ideje alatt a migráns családok, különösen a gyerekek életkörülményeinek javítására.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com