Illegális bevándorlás - BM: csak úti okmánnyal és érvényes vízummal lehet továbbmenni Németországba

A vonatkozó uniós szabályozás szerint a menedékkérő csak úti okmány és érvényes vízum birtokában utazhat tovább Magyarországról Németország területére - közölte a Belügyminisztérium (BM) vasárnap az MTI-vel.

A fővárosi Keleti pályaudvarnál a hétvégén több alkalommal gyűltek össze migránsok tömegei, s egyebek között azt skandálták, Németország az úti céljuk. Az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója vasárnap arról számolt be: az általa megkérdezett demonstrálók azt kifogásolták, hogy érvényes vonatjegyük van Németországba, de a magyar rendőrség nem engedi őket tovább.

0 (1)

A BM a közleményében azt írta: a menekültügyi eljárás idejére kiadott tartózkodásra jogosító engedély nem jogosít Magyarország területéről történő továbbutazásra az Európai Unió más tagállamába, az kizárólag Magyarország területére érvényes.

Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy az eljárás idejére kiadott tartózkodásra jogosító engedéllyel a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) is csak akkor tudja a menedékkérőt ellátni, ha a számára kijelölt befogadó állomáson, vagy a hivatalban a menedékkérő kérelmét a hatóság regisztrálta.

A BÁH folyamatos munkarendben, így hétvégeken is dolgozik - emelte ki a BM, hozzátéve: a regisztrációs eljárásban nincs fennakadás.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com