Illegális bevándorlás - Három évre ítéltek egy szerb embercsempészt

Gyorsított eljárásban három év börtönre ítélte a Szegedi Járásbíróság egy szerb férfit, aki tíz szíriai határsértőt vitt volna pénteken Röszkéről az ország belsejébe – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés végett elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett három évre kiutasította Magyarországról.

paragrafus

Az ítélet szerint a vádlott még Szerbiában megállapodott a szíriai állampolgárokkal abban, hogy egy társa a szerb-magyar határ közelébe szállítja, majd - miután illegálisan átlépték a zöldhatárt - ő tovább viszi őket az ország belseje felé.

A vádlott Röszke mellett várakozott autójával, amikor reggel hat óra körül megérkeztek a határsértők. Még be tudtak szállni a járműbe, de a kocsi már nem indulhatott el, mert a járőrök odaértek. A sofőr felszólításra sem szállt ki, az ajtókat magára zárta, járatta a motort, így végül a járőrök betörték az üveget, hogy előállíthassák.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com